Kínai kézbe kerül a mátyásföldi Ikarus-telep

2019-12-05

Dátum: 2019-08-17   Forrás: hvg.hu   Gazdaság

 

Többször próbálták elárverezni, sikertelenül. Most egy elektromos autókat összeszerelő vállalkozás jelentkezett be.

Megveszik a főváros egyik legnagyobb és legrosszabb állapotban lévő ipari parkját, írja szombati számában a Népszava. A hírt a XVI. kerület polgármestere jelentette az önkormányzati honlapon, majd a Fejlődő kertváros című kerületi újság is lehozta. Kovács Péter polgármester arról beszélt, hogy egy olyan kínai háttérrel rendelkező magyar cég lenne a vevő, amely fő tevékenységként elektromos autók összeszerelését végezné a területen, emellett kínai áruk elosztó raktárbázisát hozná létre.

A napilap hiába kereste a terület tulajdoni lapján végrehajtóként megnevezett ifjabb Dienes Árpád irodáját, nem adtak felvilágosítást a megállapodás egyetlen részletéről sem, a vásárlás tényét viszont nem cáfolták, ahogy az eddigi tulajdonos Felikon Kft. munkatársai sem, bár a cég vezetői elzárkóztak minden nyilatkozattól és még a 28 hektáros, teljesen lepusztult ipari park fotózásához sem járultak hozzá.

A kínai-magyar gazdasági kapcsolatok több szakértője is azt mondta a lapnak, a BYD, Kína vezető elektromos és hibridautó gyártója lehet a vevő első hallásra, mondván, hogy a cég már jelen van Magyarországon, 2017 áprilisában nyitotta meg első itteni üzemét, amely egyben a cég első buszgyára Európában. A ChinaCham Magyar-Kínai Gazdasági Kamara munkatársai azt mondták a Népszavának, hogy egyelőre nem kaptak értesítést az üzletről, ahogy a helyi önkormányzat ellenzéki képviselői is csak a polgármesteri üzenetből szereztek róla tudomást az ipari park bérlőihez hasonlóan.

Akik – mármint a bérlők – 2007-ben még majdnem százan voltak, akkor távozott az Ikarus Egyedi Autóbusz Gyár és utána sokan mások. Néhány kisebb működő üzem mellett több mint 40 ezer négyzetméternyi üzemcsarnok áll most üresen. A régi buszok felújításával foglalkozó Simon Pál csapata volt az egyik legtovább kitartó bérlő, de amikor tegnap elértük telefonon, lemondóan csak annyit mondott, már őt sem foglalkoztatja a teljesen lerobbant állapotú terület sorsa, 70 évesen nyugdíjba ment.

A kerületi lakosok azt is tudni vélik, éles ellentét volt a Felikon Kft. vezetői és a polgármester között.